Tóth Sándornak hívnak, Bojlis naplója csapat tagja. Naptár szerint március 1-et írunk, mostani rövid túrára a kiszemelt víz nem más, mint az Arizóna Carp Lake. Az tudni kell a tó a téli időszakra bezárja kapuit, én is nyitásra érkeztem a tóra. Reménykedve, hogy a téli pihenő után nagy étvágyuk lesz a halaknak. 48 órás horgászatot terveztem az 1-es álláson. Ez a hely a kíméleti előtt helyezkedik el, és azért esett a választásom erre a helyre mivel úgy gondoltam, hogy tó hátsó részén a kisebb vízben lesznek a halak (Nagyon jól gondoltam)! 12-órakkor érkeztem ki a tóra, gyors engedély váltás után indultam is be a horgászhelyre az idő nem igazán volt kegyes, nagy szél, eső fogadott. Gyors kipakolás után az első mindig, hogy a botok be legyenek élesítve. Horgászatra a teljes BN csali palettát kivittem magammal. Három botos jegyet váltottam és úgy választottam a taktikákat, hogy mind a 3 boton más előkét kötök! Balos botomon egy d-riget kötöttem fluocarbonból amire a Squidruzz bojlit raktam, 20as méretben kikönnyítésnek egy citrus popuppot. Középső botomon blow back riget kötöttem, Kriller 2.0 bojlit 24-es méretben a hozzá tartozó krilles popuppal. Jobbos botomon egy sima előkét kötöttem, fluocarbonból amire a Chili-Plum bojlit raktam 24 es méretben hozzá tartozó popuppal. Elindultam megkeresni a helyeket, és találtam is ígéretes helyet a jobbos botomnak egy kemény placcot találtam, középső botot körülbelül olyan 10 cm iszapra raktam. Balos botomnak a helykeresése kicsit több időt vett igénybe, mivel a kíméleti előtti részt terveztem, de csak 40-60cm iszapot találtam, de megérte, mert találtam egy helyet, ahol olyan 15 cm lágy iszapot váltotta egy kemény réteg. Botok behúzása után nem sokkal meg is érkeztek az első kapások, ami dupla kapás volt, Chili-Plum bojlira csábult el az egyik jelentkező, másik pedig a Squidruzzra. Ami a kíméleti elé volt lerakva, arra gyorsan csónakkal rákellett menni, mert elindult a nádas felé és jó kis harc után megpillantottam a halat és elkezdett remegni a kezem mivel tudtam, hogy nagy hal lesz. Sikeres szákolás követően elindultam kifelé addig a másik halat már meg is szákolták, egy 8 kg-os tükrös volt. Partra kiérve hívtam a halőrt, mert minden 20kiló feletti halnál hívni kell, és biztos voltam benne, hogy 20kg-t meghaladja a hal. Horogszabadítás után úszómérlegelővel gyors a vízbe raktam. Kiérkezést követően gyors lemérlegeltük a halat, és gyorsan visszamértük a mérlegelőt a hal pontos súlya 19.80kg volt. Fotózás követően vissza is engedtük.
Ami ezután következett arra én sem számítottam, kapás kapást követte Chili-plum bojlira folyamatosan jöttek a halak, minden fajta méretben.
10kg Chili-Plum
10.60kg Chili-Plum
12.40kg Squidruzz
11.50kg Chili-plum
Amit észrevettem, hogy a kíméleti elől, a Sqiudruzz bojlira inkább nagy testű halak jöttek. Első éjszaka nem igazán sikerült aludni, folyamatosan jöttek a halak, inkább a kisebbek, és a tó közepe működött. Másnap délelőtt nem voltak olyan kapókedvűek a halak, de igy is sikerült pár darab halat fogni, ami inkább 7-10 kg közöttiek voltak. Ez lehet a nagy szélnek köszönhető, és annak hogy mégjobban lehült az idő.
Délután ugyan úgy beindultak a halak, ami a változás volt, hogy a tó közepe teljesen szinte megállt, csak a balos bottal tudtam halat fogni a kíméleti terület elől. Éjszaka jöttek még szép halak, de kifejezetten csak a balos botról.
15.80Kg Squidruzz
14kg Squidruzz
13kg Squidruzz
12.80kg Squidruzz
15,80kg Squidruzz
Reggel szép napsütéses időre ébredtem, de kapás már nem volt. Pakolás után 11-kor el is hagytam a horgász helyet. Összegezve, a hideg víz ellenére nagyon jó horgászatot tudhatok magam mögött, szép halakkal. Amit letudok szűrni, hogy azzal az előkével, ami fluocarbonnal volt kötve több kapás volt. Bojlik elváráson felül teljesítettek, ami bizonyítja, hogy 20 db halat fogtam, amiből 10 db hal volt 10 kilogrammot meghaladó, az összefogás 200 kg felett volt.